L.L. Junior : A Siker
Lehet neked pénzed, kincsed, mindened itt a földön, Ha a siker magába zárt, az már zoralabb, mint a börtön! Jobb, ha figyeled körülötted mi folyik, ne légy hülye, Az élet úgyis pörög tovább, veled vagy nélküled.
Az életed neked jó, az életed neked a szép, Addig ameddig a zenédbe tolják a lét, De tutira menj és próbáld meg tartani a szintet, Mer’ puszira neked testvérem semmi sincsen ingyen!
A siker tudod a legnagyobb kábítószer az életben, Az ember mindent megtesz érte, csak is azért, hogy élvezze, Belekóstolsz, beleszeretsz, majd azt hiszed, hogy érted, Úgy érzed, hogy te használod, pedig ő használ téged!
Vannak szerencsések, ezek a kiválasztottak, De ezek nem szenvedtek érte, csak itt sztároskodnak, Pörög a lóvé, villog a vaku, s rajtuk a szponzor ruha, De elfelejtik a lényeget, hogy 3 nap egy csoda.
Én látod az utcáról jöttem, de a TV-ben rappelek, De maradtam az aki voltam, egy egyszerű vagány gyerek, Az életben már dolgoztam és szenvedtem eleget, Csak azért, hogy mindnyájan dzsanázzátok a nevemet.
A legtöbb ember nem jól ismer, mégis megítél, Nem tudják, hogy honnan jöttem, s mit tettem ezért, De ne ítélj meg, míg nem látsz az életem mögé, Én sem helyezem magam, senki más fölé! Refr. Lehet neked...
Az új sztárokba, csöpögtetik a reményt, az illúziót, Ahogy a doktor nyomja a betegekbe az infúlziót, Mind’ el is hiszik azt, hogy ez egy valóra vált álom, De egy csúnya bukás után, ennyit hallhad, hogy: sajnálom.
A zenében csak egy a lényeg, mindig mutass újat, Ha nem tudod a szintet tartani, mindig jönnek újak, Fiatal kis tehetségek törnek egyre föl, Így hát sosem zárulhat be az ördögi kör.
Az én csapatom a legfrankóbb, itt senki se galád, Olyanok vagyunk egymásnak, mint egy szép nagycsalád, A flottság a fairség, az ami egyedül számít, Istenbe bízunk, és így elérhetünk akármit! Refr.x2
L.L. Junior : A tűz mindíg tombol
Régebben fájt, nem használt a szó Más lett a világ, nem biztos, hogy jó Tudnod kell még, hogy a szívem csak tiéd Elfeledni úgy sem tudom még mit tõled kaptam rég Nem bánt már semmi más, Csak az el nem mondott szó(el nem mondott szó) Az a szótlan búcsúzás, hol nem történt más Csak egy csók!
Refrén: Nem történt semmi más, Csak egy ártatlan kis csók Lángot gyújtottál, De a tûz mindíg tombol Nézd meg mit tettél Szívem törted szét De nem számít ez már, Csak jöjj vissza hozzám.
Csak játszottál, s ez szíven szúrt Nem haragszom rád, mert még hosszú az út Ne engedj el, erõsen szoríts Emlékezz még rá, milyen jó volt így Mikor együtt voltunk rég Nem bánt már semmi más, Csak az el nem mondott szó(el nem mondott szó) Az a szótlan búcsúzás, hol nem történt más Csak egy csók!
Refrén:(2x) Nem történt semmi más, Csak egy ártatlan kis csók Lángot gyújtottál, De a tûz mindig tombol Nézd meg mit tettél Szívem törted szét De nem számít ez már, Csak jöjj vissza hozzám.
Nem bánt már semmi más, Csak az el nem mondott szó(el nem mondott szó) Az a szótlan búcsúzás, hol nem történt más Csak egy csók!
Refrén:(2x) Nem történt semmi más, Csak egy ártatlan kis csók Lángot gyújtottál, De a tûz mindig tombol Nézd meg mit tettél Szívem törted szét De nem számít ez már, Csak jöjj vissza hozzám.
L. Junior : ÁlarcCsórók voltunk, mikor együtt kezdtük, nem volt másunk, csak hű szerelmünk! Emlékszem, ahogyan nevettél, ahogyan csókoltál, ahogyan szerettél! Tudtam, hogy jó vagyok a gádzsiknál, de nekem mindig mi voltunk az ideális pár! Sokan akarták, hogy váljunk szét, de mi mindig kiálltunk egymásért!
A szép idők, messze szállnak már! Azóta mindketten találtunk mást! És úgy teszünk, mintha boldogok volnánk, de mindketten tudjuk, hogy ez hazugság! (Neked is, nekem is van valaki más, de...!)
Refr.: Tesszük csak magunkat, nekem nem hazudhatsz! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást! Tesszük csak magunkat, nekem nem hazudhatsz! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást!
Azt vágjuk baba, hogy színjáték az élet, ez teszi a jót, az tetteti a szépet! De Te nem hiheted, hogy csak oltogatlak én, tudd meg hercegnőm, hogy ugyanúgy kamázlak még! Mikor felmentem hozzád egy éjjelen, a papa, mama aludt, de halkan szólt az énekem! Mikor levágták, akkor volt nagy veszekedés, de mi ugyanúgy kiálltunk egymásért!
A szép idők, messze szállnak már! Azóta mindketten találtunk mást! És úgy teszünk, mintha boldogok volnánk, de mindketten tudjuk, hogy ez hazugság!(Neked is, nekem is van valaki más, de...!)
Refr.: Tesszük csak magunkat, nekem nem hazudhatsz! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást! Tesszük csak magunkat, nekem nem hazudhatsz! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást!
A szép idők, messze szállnak már! Azóta mindketten találtunk mást! És úgy teszünk, mintha boldogok volnánk, de mindketten tudjuk, hogy ez hazugság!
Tesszük csak magunkat, nekem nem hazudhatsz! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást! Tesszük csak magunkat (tesszük magunkat), nekem nem hazudhatsz (nem hazudhatsz)! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást! Tesszük csak magunkat (tesszük magunkat), nekem nem hazudhatsz! Miért nem próbáljuk meg hát!? Múltat temessük el, mi tré volt, felejtsük el és újból szeressük egymást!
L.L. Junior : Állok az esőben
Állok,és nézem az eső hull,pedig ez nem volt mindig így... Tudd meg,hogy hiányzol nagyon;kedvesem,kedvesem...
A levelem tán' eljutott hozzád,bár nem tudom. De valahogy a szívem visszahúz,nem bírom már tovább!
Bánatomban hullanak a könnyeim,rossz egyedül lásd be! Várlak téged de te sajnos nem vagy itt,és addig is én csak...
Állok,és nézem az eső hull,pedig ez nem volt mindig így... Tudd meg,hogy hiányzol nagyon kedvesem,kedvesem...
1 perc 1 napnak tűnik, oly hosszú nélküled. A lelkemben üresség,oly kínzó, nem bírom már tovább!
Bánatomban hullanak a könnyeim, rossz egyedül lásd be Várlak téged de te sajnos nem vagy itt, és addig is én csak... Refr.:2x
L.L. Junior : Az éjszakákat járom
Refr.: Az éjszakákat járom, keresem a boldogságom bánatomban dúdolok ne térjek rá a rosszra, szegény anyám rég megmondta, de eltévedtem most már jól tudom.
8 évesen a suli büfében láttam a gazdag gyerekeket, megveszik a legfinomabb csokikat, és a legnagyobb szendvicseket és a csórók lehajtott fejjel, szégyenükben oda se néztek, mert attól a ténytől féltek ki ne derüljön, hogy szegények, inkább étlen szomjan korgó gyomorral visszamentek a terembe, és kopogó szemekkel nézték, ahogy a jóllakottak nevetnek. Ez volt az első pofon, amikor szertefoszlott egy álom. És bármerre is sodor az élet, a helyemet nem találom. NEM-NEM
Refr.: Az éjszakákat járom, keresem a boldogságom bánatomban dúdolok ne térjek rá a rosszra, szegény anyám rég megmondta, de eltévedtem most már jól tudom.
Zsebpénzem nem volt, így hát anyám ételt hozott be nekem. Megpuszilt, majd elbúcsúzott, mondta: egyél szép gyermekem. a gyerekek sugdolózni kezdtek, azt hitték olyan fajta, és undorral néztek rám és rá, mert a bőre színe barna. Nem értettem miért van az, hogy ezt ilyen durván kezelik, biztos barna bőrű bácsikkal őket mumusként ijesztgetik. és otthon a szüleik azt mondják, ha nem tanulsz, eljön érted, de soha nem fogjátok megérteni azt, amitől ők féltek
Refr.: Az éjszakákat járom, keresem a boldogságom bánatomban dúdolok ne térjek rá a rosszra, szegény anyám rég megmondta, de eltévedtem most már jól tudom.
Az iskolai évek mellett folyt az utcán lenn a biznisz az alvilági vér a téren egyben bűn és kincs is színes tv, videó-magnó, sheftelt a sok krampli de mind a túlélésért, hogy tudjon lovét hazaadni. Amíg más csak spórolt, addig mi nagyvonalúan szórtuk a lét, mert nem a pénz csinált minket, hanem mi csináltuk a pénzt. és ha valaki nagy lovét húzott, akkor mindenki jól járt, és végig szórakoztunk akkor minden éjszakát.
Refr.: Az éjszakákat járom, keresem a boldogságom bánatomban dúdolok ne térjek rá a rosszra, szegény anyám rég megmondta, de eltévedtem most már jól tudom.
Rossz időben születtek ők, és sajnos rossz helyen, van aki már itt megtört, de van aki ebből erőt szerez, és vannak olyanok is, akik nem bírják feldolgozni, és egy pszichológusnak éveken át kell csoro gyereken dolgozni. De nem vagyunk robotok, az emléket nem lehet csak úgy elvenni, az emberek a rosszon sírni szoktak, a jókon pedig nevetni. Minden megtört embernek ezt a dalt szívből ajánlom, és énekeljétek velem, amikor az éjszakákat járom. oh-oh
Refr.: Az éjszakákat járom, keresem a boldogságom bánatomban dúdolok ne térjek rá a rosszra,
szegény anyám rég megmondta, de eltévedtem most már jól tudom.
L.L. Junior : Egyedül (Korkorro)
Tudod, hogy érted élek, hallgasd, neked zenélek én…(A szívem érted dobog!)
Nézd csak, hogy jártam én, nem alszom éjszakánként, Nem tudok, hisz’ mindig ébren álmodom, Mert valahol van egy lány, ki többé nem ölel már, Istenem, kérlek, add vissza nekem.
A szívem érted lángol még, de ne ítélj meg könnyedén, Csak neked élek én, téged szeretlek még, várj, hu ú ne menj még!
Százszor mondtam kedvesem, a holnap szebb lesz majd velem, (nem bírom) Itt vagyok búsan, egyedül, add nekem a szíved, csak így élhetem az életem!
Emlékezz, mit ígértél, hűséget örökké, örökké, együtt csak te meg én, Nem az van, amit mondtál, csak bánatot okoztál, Bús magányt, de kérdem én: Miért bántottál? Refr. A szívem... Százszor mondtam...x2 A szívem...
Baba ne menj még! ref.
L.L. Junior : Vigyázz!
L.L. Junior feat. Kamikaze – Vigyázz!
Áh, Yo! Ha harc, hát legyen harc!Hah!
Mondd meg, mit akarsz te tőlem? Nem bántalak Én. De, ha velem kezdesz, Hát légy kemény! –Héj!- Itt a G-Force, a Gipsy Force, Velem az erő, Kiderül most, kettőnk közül, Ki lesz a nyerő.
Aaa, Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!- Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol. Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver, az igazi roma boxot!
Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!- Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol. Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver, az igazi roma boxot!
Azt mondod, hogy nigger, Én azt mondom neked, hogy hidd el, Amikor szájba váglak Téged, a téren A véred mind ki spriccel! Miből gondoltad, barátom, Hogy majd Te leszel itt az Ász? Ha Sandokan állba vág, Majd rád borul a ház! Ne is próbálj lefogni, Úgyis szétrúgom a szádat! Így legközelebb megtanulod, Kinek mondd, hogy: Az Anyádat! Csorba, di-gi-di-köcsög Simonka, Tudjuk, hogy homopornóra hokizol titokban!
Aaa, Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!- Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol. Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver,-Mi va’?- az igazi roma boxot!
Gyertek, csak gyertek! Hozhatod a csapatod! Hidd el nekem rossz, Ha az orrod törött kézzel vakarod! Elég volt Boxos! Ezt már nem tűröm szó nélkül, Betárazom a fegyvereket. Fuss, Ember, menekülj! Én csinálom a bizniszeket, eladok és veszek, Aa, és nagyokat eszek a pénzemből, Amíg Te csikkeket szedegetsz! Három Forintot nem ér a véred, A rajságod, Ember, hiába méred! Vigyázzon a brigádod, Hogyha felénk téved!
Aaa, Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!- Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol. Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver, az igazi roma boxot!
Mindenki unja már, A kamu dumádat, Na meg a zsarukat, Akik fuvarozzák neked a buládat! Kis fogpiszka! Nyílik már a kezemben Nekem a bicska, nem értem mire vered magad. Tényleg, Te mire vagy gizda? Kapsz egy pofont mindjárt, Ami nem egy, hanem tripla! Közöttünk nem lehetsz más, Csak is egy buta Csicska! Te baromfejű, nyomottarcú, Apuka kedvence! Az Állatkertbe lennél való egy majomketrecbe!
Aaa, Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!- Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol. Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver, az igazi roma boxot!
Európa négerei, csak egyedül A cigányok. A nyolcadik kerületben csak Ők lehetnek A királyok! Az apád nem lát semmit, Olyan vak, mint Steve Wonder! A zsaruknak csak bedolgozó, Pitiáner vamzer Neked az agyadban, Egy épeszű gondolatod sincsen, a Mit a lúvnyák pénzér’ tesznek, Azt Anyád mind megtette ingyen! Azt hiszed, hogy apád után Te vagy itt a Kis Hatalom, Nyomod a szteroidot, Mégis nagyobbat üt a csajom!
Európa négerei, mondod azok vagytok. Szerintem, csak felfelé törekedő, gizda zsiványok! –VIGYÁZZ!- Felnyalatom veled, a végén az nyolcadik kerületet. Hallhatod az üzenetet, nézheted a feszületet! Tudom, hogy vágod, hogy Vágónál Már öt rongynál megbuknál. Hordágy helyett, felmosó rongyot hozzon, Ki felsikál! Itt mi vagyunk a hatalom, Én és az Apám! Csak másodikok lehettek a Csorba klán után!
Neked a matekóra, az kín és szenvedés. Azt se tudod, hogy egy meg egy Az kettőnél több-e, vagy kevés! De semmi gond nincs, nyugi-nyugi, Ez a Csorbáék hagyománya. Apádnak tizenöt évbe telt, Míg meg lett a nyolc osztálya. Szédíted itt a csajokat És nyomod a kamu rizsát! De Gigolo helyett olyan vagy, Mint a tini Pierre Richard! Mára elég ennyi, asszem tartok egy kis pihenőt, Nem pocsékolom veled itt barom, tovább az időt!
Aaa, Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol. Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver, az igazi roma boxot!
Kerületben Én vagyok a leggógyisabb csávó, -VIGYÁZZ!- Szétvághatlak Én téged, bármikor és bárhol . Szólj bátran a csapatodnak, hisz’ úgy is kapni fogtok! –VIGYÁZZ!- Megmutatjuk most nektek haver, az igazi roma boxot!
L.L. Junior : Miért?
Ha bajban vagyunk felnézünk az égre, De miért hisszük hogy Ő ért minket félre?? Ő az aki minket teremtett... Ő állhat felettem és feletted. Meglásd eljön majd a nagy, az Úr, Senki sem lehet majd ott, nagyúr... Dobd el hát a rossz elveidet, Mert számon kéri majd, a tetteidet.
Figyelj rám!
Ebben a világban mindenki csak a vesztébe rohan, Tudom én jól, hogy egyszer én is ott hagyhatom a fogam... Mert csak egyetlenegy gombot nyomnak meg és robban a bomba, És a szeretteink, barátaink mind dőlnek halomba. Nézd! Nemzet támad nemzet ellen, ölik egymást az emberek, Pusztítanak az álszentek által felszentelt fegyverek!! Meddig kell még gyilkolni?? Mondd, miért kell ez a háború?? Az elesett katonák temetésén nem marad más csak gyász és bú... Az egyik ország legyőzi a másikat, megalázza, De egyikük sem lehet nyerő mert patt EZ a játszma!! Milliók arcán tükröződik a gond és a bánat, Szívükbe csak a reménytelenség építhet várat...
ná ná ná ná ná ná náá x2
Refr.
.L. Junior : Rabszolgalány
Egy srácot láttam meg az utcán még régebben, De én nekem a sorsom akkor még kegyetlen.
Ref.:
Bizony, mert rabszolgalány voltam,de szerelmes nem lehettem, Pedig kicseréltem volna az én sanyarú életem. Felém nézett a srác és elindult nem maradt, De én intettem neki, hogy nem szabad. Látta ám, hogy nagyon féltem az apámtól, Mikor rámorditott én azonnal mentem, mert vádolt.
Az életem nehéz, de ő segíteni próbált, Mert ő ott volt, apám parancsa nem fájt. Mondta, hogy egyedül nem megy neki, Segíteni kellet nekem, neki. Tudta, hogy a szívem mit érez, Apám miatt nem mérgez. Tudta, hogy én is szerettem,nagyon szerettem, Mert nem csapott be érzésével engem.
Ref.:
Bizony, mert rabszolgalány voltam, de szerelmes nem...(2x)
Azt mondta gyönyörű vagyok, szívében megfoghatatlan, Reménykedtem, hogy én leszek az kit szerettél, angyal. L.L.Junior én nagyon szeretlek még mindig,mindig foglak, Mert a szívem örökké a tied marad.
Ref.:1x
Rabszolgalány, én vagyok az remélem, nem tudod mennyire szeretlek, a szívem rabszolgasorsben él, mert te rabulejtetted! Vége
L.L. Junior : Lesz úgy is más
Refrén: Minden egyes szó, amit suttogtál nekem Minden egyes csók, amit lopva adtál nekem Csak egy szerep volt, amit te jól eljátszottál Hátra hagyva mindent, de lazán léptél tovább Legyél hát szerencsés babám, lesz úgyis más!
Refrén: Lesz úgyis más, aki jó lesz hozzám Akivel minden szép és jó, temess el mindent mi volt, Mindent mi kettőnkről szólt,egy másiknak rendelt a sors Lesz úgyis más. Arra gondolj, ami szép, Ne harcolj már ezért. Egy másiknak rendelt a sors Lesz majd más.
Lesz úgyis más, aki jó lesz hozzád, kivel minden szép lesz és jó. (És azt mondod, hogy én nem becsültelek meg, kivan teljesen a szívem, ki vagyok teljesen, nem becsültél meg.)
Bánatomban tűnődöm, vajon meddig fájhat még Minden közös emlék szívemen átszúr, mint egy kés Ilyenkor arra gondolok neked egy cseppet, se fájon Azt mondtad, megpróbálod nélkülem tovább. Legyél hát szerencsés babám lesz úgyis más. Refrén...
L.L. Junior : Normális srác
Normális srác vagyok és csak néha csajozok akkor is csak az ért mer a párom teljesen kiborít. Tudom hogy felém nyitott vagy talán izgalmasabb így titokban. Emléxem az nap éjjel úgy fénylett a hold a kocsiból halkan egy dögösebb hip-hop dallam szólt akkor láttam én meg őt stílusa szexy észvesztő. szexy baby 1,2 perc múlva már a tánc parketten volt az a gyönyörű lány kérette magát és a hold fényben táncolt a haverok mondták jól vigyázz túl veszélyes az a lány. De ezt úgy sem értik. Azt mondtam neki szép lány vagy . Ilyen az egész életem mer nem láttam még ilyet. Csukd hát be a szemedet szép babám érezd a szíved ritmusát ellene nem tudsz tenni mást beléd bújt.
Refrén.
Amikor át táncoltuk már az éjszakát éreztem túl kell lépjük ezt a vad romantikát szolidan intézkedtem már le is foglaltattam egy szobát pihenni baby a hotelbe meg érkeztünk de sajnos telt ház volt. Mi csoda pech az egomnak reccs. Vajon lekoccoltassam vagy haza vigyem az öregem remélem alszik már kinyitom halkan a kis szobát. Yoo éjt baby.
Refrén.
Na ne hogy azt hidd már hogy olyan vagyok mint a többi srác aki csak oltogat és ha meg voltál már tovább áll én igazi érzelmeket adok neked baby de. De sokan a yoo szívemmel szoktak vissza élni de sokan a dalszöveggekből félre értenek mert ha valaki csajozik rögtön rá mondják hogy szívtelen mert pedig a szívemet oda adom annak aki 1 yoo szót szol nekem de mégis én vagyok a rossz fiú hát én nem értem ezt mért bay ha oda megyek hozzád és széplány azt mondom baba yol nézel ki hiddel ott vagy nálam a topon lehetene bármi 2 között ha el nem rontod nekem komoly a szándékom bizony hiddel ha mondom. De sokan a stílusom miatt félre értenek mert ha valaki túl nyitott rá mondják rögtön szívtelen én sem vagyok ám bármivel kevesebb más csak egyszerű normális srác.
Refrén.2x
L.L. Junior : Köszönöm nektek
Köszönet jár azoknak, akik segítettek, hogy létrejöhessen (idén), ez az album. Köszönöm hát mindenkinek aki megvette, és így segítette, de eloször: Jézus király, hogy non-stop áldasz, mindig fentrol látsz.
Szeretlek téged Drága Jó Isten! Boldog a szívem, mer’ te vagy a Minden (!). Mindig +hallgatod az összes imámat, szavakba önthetetlen ez az imádat. Köszönöm Drága Szép Anyámnak, hogy felneveltél & ilyen lehettem mára. Köszönöm Ani, Vanessa, Zolika bátyus, Klári nénje, s Viki-hugi a mágus.
Köszönöm nektek, hogy velem vagytok gyerekek! Köszönöm nektek, hogy segíted a lemezem! Köszönöm nektek, hogy velem vagytok gyerekek! Köszönöm nektek.
A stúdióban L.L. Juinor, vele szemben Csabika mellett, a Begyó Tesó: Kösz, kösz, kösz, hogy kerázod bratyesz a legütosebb zenét. & elfoglaljuk a habi* producereknek a helyét. Köszönöm nektek Millenium Center! Ha anyit gyúrnék, lehetnék (akár) 1 Schwarz(i!)negger. De inkább maradok. Nyugiban lazulok. Maj’ késobb nyomulok dögösen, addig is köszönöm, köszönet.
Mm, Rita nénje & Roberto bátyja, mer’ valóra válhatott a „kis cigány” álma. Ha tré van, azt vágod & segítesz mindig, te frankón olyan vagy, mint 1 igazi testvér. Szeretlek benneteket is Mari & Béla. Mer’ kamáztok még ha, ezt nehéz is néha. Robika, Pityuka, Csupi, Miki & Pityu bátyja, Máminak Jánkra, Csók a családnak!!!
A tanároknak: ’kik mondták – „Kisfiam, ne dalolássz! Eloször a tanulás!” – Azt hitték jobb lesz, de csak stuffoltak*: mer’ minnél jobban tiltották, annál izgalmasabbá vált. & én csak folytattam, tudtam jobb lesz a sorsom, ha dúdolom folyton a dalt. Hajtson ez minden kis „danolós” testvért!!!
Az egész országban a sok Utca gyereknek, mer’ bármerre járjak, ok mindig nevetnek! A Lövolde térnek, mer’ Király az utca, hogy innen indulhatott el Junior cucca. Kisszabó Gábor, a bizalmad újból, hogy együtt nyomjuk a Private Moon-tól. A Magic World-nek és Emi néninek, köszönöm nektek a sok segítséget!
|